Értékesítés vagy hálózatépítés?

Kissé kellemetlen vita bontakozott ki a közelmúltban két hálózatfüggetlen MLM-tanácsadó blogján. Tulajdonképpen onnan indult az egész, hogy az egyikük úgy gondolta, a másik egy olyan kulcsszó-kombinációt használt online hirdetésekre, ami többé-kevésbé az ő védjegye, hiszen ő már régóta hirdet ugyanígy. De ezen a problémán viszonylag hamar túljutottak, a többi hozzászólás már inkább arról szólt, hogy melyikük ért jobban az MLM-hez, és melyikük számít hiteles trénernek.
Tovább olvasom

Ugyan ki dől még be az MLM-eknek?!

Nem így akartam, vagy legalábbis nem ez volt a célom az elején – de úgy látszik, az Univerzum azt akarja, hogy ezzel foglalkozzak 🙂 – már megint elém került egy honlap, amelyen “jól” megfogalmazták, hogy mi is az az MLM. Nem idézem szó szerint, mert nem akarom a honlap íróját hibáztatni, csak éppen rettenetesen hiányosak az információi.
Tovább olvasom

Yogi Berra

Yogi Berra a New York Yankees baseball-csapat híres játékosa volt, de a játékánál talán még híresebbé tették szállóigévé vált mondásai. Íme néhány:

“Senki nem megy oda többé. Túl nagy ott a zsúfoltság.”

“Ha nem mész el mások temetésére, ők se fognak eljönni a tiédre.”

“A hálózatépítés 90 %-a szellemi tevékenység. A másik fele kemény fizikai munka.” (Na jó, talán nem pontosan így mondta… 🙂
Tovább olvasom