Legfrissebb bejegyzések

Szeretet program

Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne, kérem, a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
Tovább olvasom

Értékesítés vagy hálózatépítés?

Kissé kellemetlen vita bontakozott ki a közelmúltban két hálózatfüggetlen MLM-tanácsadó blogján. Tulajdonképpen onnan indult az egész, hogy az egyikük úgy gondolta, a másik egy olyan kulcsszó-kombinációt használt online hirdetésekre, ami többé-kevésbé az ő védjegye, hiszen ő már régóta hirdet ugyanígy. De ezen a problémán viszonylag hamar túljutottak, a többi hozzászólás már inkább arról szólt, hogy melyikük ért jobban az MLM-hez, és melyikük számít hiteles trénernek.
Tovább olvasom

Ugyan ki dől még be az MLM-eknek?!

Nem így akartam, vagy legalábbis nem ez volt a célom az elején – de úgy látszik, az Univerzum azt akarja, hogy ezzel foglalkozzak 🙂 – már megint elém került egy honlap, amelyen “jól” megfogalmazták, hogy mi is az az MLM. Nem idézem szó szerint, mert nem akarom a honlap íróját hibáztatni, csak éppen rettenetesen hiányosak az információi.
Tovább olvasom

Születésnap

A születésnap, túl azon, hogy alkalom az ajándékokra, a gratulációkra, az összegyűlésekre, és – főleg – a tortákra!, nálunk, vagy csak nekem, valahogy mindig az értékelés, a számvetés ideje is. Mit értem el az előző óta? Hol tartok most a vállalkozásomban, mennyit sikerült megvalósítanom az egy évvel ezelőtti terveimből?
Tovább olvasom

Favágás, repülés, gyereknevelés

Micsoda rejtélyes cím így szombat estére, igaz? 🙂
Többek között azt is szeretem az interneten, hogy egy csomó jó tanmesét lehet találni rajta, amelyek időnként remekül megvilágítanak egy-egy problémát. Mostanában több helyen is olvastam két ilyen történetet – és mindjárt ki is derül, mit jelent a cím.
Tovább olvasom